Szóval volt ez a Mr. Robot nevű sorozat az USA csatornán, amiről még mindig túl kevesen hallottak. Bár gyanítom, hogy idővel beindul a hype-vonat, mint annak idején a Breaking Bad esetében. Mert ez a sorozat jó, úgy értem tényleg nagyon jó. Azt is elmondom röviden, hogy miért.

     Adott egy antiszociális, mániákus depresszióban szenvedő srác (Elliot), s ha itt véget is érne a történet leírása már akkor elmondhatnánk, hogy egy újszerű és kifejezetten bevállalós koncepcióval sikerült előrukkolni, hiszen nem sok sorozatnak van mersze túl mélyen belenyúlni a depresszió és önutálat bűzös bugyraiba... de a java (pun intended) még csak most következik: ez az ijedt tekintetű srác történetesen egy hacker, aki éjjelente rossz fiúkra vadászik, nappal pedig ártalmatlan szakemberként egy Allsafe nevű cyberbiztonsági cégnél dolgozik. (csak szerintem hatott a készítőkre a Dexter c. sorozat?)

     Persze Elliot amolyan etikus hacker, kizárólag a jó cél érdekében töri fel mások adatait. Barátait is meghekkeli annak reményében, hogy igy közelebb kerülhet hozzájuk – hisz' antiszociális viselkedése miatt a való életben képtelen kapcsolatokat ápolni, így marad a digitális lábnyomokba való kapaszkodás. Elliot ráadásul drogfüggő is, mivel a drog az egyetlen gyógyír a periodikusan rátörő depresszió ellen.

     A főszereplő komplexitását ezek mellett belső ellentmondásai, morális dilemmái is tovább fokozzák. Az Allsafe alkalmazottjaként munkája abból áll, hogy nagynevű, befolyásos cégek cyberbiztonságát felügyeli – csakhogy emellett szívből megveti a kapitalista kizsákmányolást, az élet minden területét uraló multinacionális konglomerátumokat. Az Allsafe legbefolyásosabb ügyfele, az E(vil) Corp nevű konglomerátum megszemélyesíti mindazt, amit Elliot a társadalomban gyűlöl. Éppen ezért, amikor egy magát fsociety néven illető alvilági hacker csoport megtámadja a mega-vállalalot, Elliot némi hezitálás után úgy dönt segít a hacker csoportnak elérni célját. A csapat – élén a magát csak Mr. Robot-nak hívó furcsa alakkal – célja romba dönteni az óriásvállalatot s ezzel egy társadalmi forradalmat elindítani.

     Az eredeti gondolatok, társadalomkritikus kommentárok mellett a főszereplő pszichológiai felépítése is lenyűgözött. Már az elején világossá válik, hogy Elliot egy megbízhatatlan narrátor, de hogy elbeszélései, szubjektív élményei milyen mértékben térnek el a valóságtól arról csak később tudunk képet alkotni, de akkor sem egyértelműen. Nehéz eldönteni, hogy amit addig láttunk valóban megtörtént-e, vagy mindez pusztán egy megbízhatatlan narrátor hagymázas hallucinációja. És itt nem áll meg az őrület, a narrátor kiszól a cselekményből, paranoid tekintetével lyukat fúr a negyedik falba s megszólítja a nézőt, mitöbb bevonja a cselekménybe, szereplőként kezeli. Elliot megbízhatatlan narrátor – mi nézők pedig megbízhatatlan karakterek vagyunk Elliot világában. Hiszen hallgatásunkkal becsapjuk a főhőst, nem figyelmeztetjük a halványan már a kezdetektől sejthető veszélyekre – vagy inkább felismerésekre, amit főhősünk a szemünkre is vet. Az évad végére az eleinte magabiztos narrátor a szemünk láttára zsugorodik tehetetlen áldozattá, már-már mellékszereplővé a saját történetében. Ez az érdekes megoldás pedig mindenképp az író Sam Esmail zsenialitását dicséri.

     Szóval engem meghekkelt. És titeket is meg fog, csak adjatok neki egy esélyt.

 You knew it all along, didn’t you?